Sötét volt…az utcán egy alak haladt nem törődve semmivel, ment az éjszaka csendjében. Átlagos magasságú fiú volt, a fekete kabátja nyitva, amit a szél fújdogált. Hajába bele- belekapott a szél ezzel még titokzatosabbá téve lényét. Magában motyogott néha, egy kívülálló számára teljesen értelmetlennek tűnő szavakat. Igazából még maga sem tudta, hogy miket mond és mit csinál, csak ment…

- Ne, hagyj békén! – fakadt ki. – Nem megyek oda! Ah!- a láthatatlan erő a földre kényszerítette a fiút. Mozdulni sem bírt, égető fájdalmat érzett, ami az egész testét átjárta. Egyedül volt a kihalt utcán, mégis úgy érezte figyelik szenvedését. Abba maradt a fájdalom és egy gyönyörű lányt látott, aki felé nyújtotta hófehér kezét.

- Gyere velem! Kérlek, siess! – mondta elfúló hangon. A fiú nem egészen értette, de meg fogta a lány kezét és vele ment. És a semmiben volt…illetve csak úgy tűnt. Felnézett az égre és a csillagokkal teli égbolton épp most jelent meg az Északi fény, alatta pedig a tenger hullámzott.

- Hogy kerültem ide? Hová tűntél? – teljesen kétségbeesett, egyetlen támaszát látta a lányban, és most eltűnt.

- Ne félj! Nem lesz bajod…most már..- válaszolt egy lágyan búgó hang.- Nyugodj meg Lauri, nem vagy veszélyben…

- Honnan tudod a nevemet? És hogy jutok vissza? – nem tudta eldönteni, hogy valóság-e egyáltalán.

-  Ss! Ne beszélj…- a lány hirtelen ott állt előtte pár centire. végig simította a fiú arcát és becsukta szemét….Lauriban kavargott minden, elmosódott előtte a világ. Majd…

***

az utcán tért magához egy ismeretlen, de gyönyörű lány karjaiban.

- Jól vagy? – kérdezte didergő hangon.

- Nem…fáj mindenem- lassan felült, ekkor megcsapta a jeges szél, szorosan összehúzta a kabátot magán. A lány kísértetiesen emlékeztette valakire.

- Én se..te is azt láttad, amit én?

- Miről beszélsz? – kérdezte értetlenül a lány vonásait fürkészve.

- Arról a lányról, meg az Északi fényről…szóval az egészről…- mondta kissé zavarodottan.

- Akkor nem csak én látom?

- Hát, ezek szerint nem…és mióta hallod őt?

- Kit?

- Hát a hangot, aki próbál irányítani…vagy te nem hallod? Nem éreztél égető fájdalmat?

- De hallok hangokat a fejemben, de amikor  ellenkezek, akkor mindig a földre rogyok és mindenem fáj…de ez csak azóta van, hogy téged először meg láttalak…- hasított belé a felismerés.- A te műved?- kiabált mérgesen.

- Nem! Én is csak azóta vagyok ilyen, amióta láttalak…mikor is? 2 hete, igen 2 hete láttalak annál a tónál…- tengerzöld szemeit a semmibe meresztette, mintha pár emlék tért volna vissza…

Laurival is hasonló volt a helyzet, szikrázó szemeit viszont a lány arcára szegezte…

- Ki vagy te? – kérdezte ridegen.

Ekkor a lány szemeiben tűz gyulladt és hirtelen átváltozott… alakja magasabb lett és kecsesebb, ruhája vérvörös, haja ében színben pompázott…Lauri önkéntelenül hátrébb araszolt.

- Egy démon! Érted küldtek, hogy elvigyelek ebből a világból!- búgta kellemes hangon.

- Démonok nem léteznek! Állj le kisanyám! – hitetlenkedve nézte a lányt még mindig nem hitt saját magában.

- Tényleg ? Akkor miért mereszted még mindig a szemeid?- kérdezte gúnyosan szemöldökét felhúzva.

Lauri már nem válaszolt, szaladt az út másik vége felé. Remélte haza tud érni és megszabadul ettől az egész badarságtól. Kezdett fáradni, de nem állhatott meg, tartott tőle, hogy mégis valami baja lenne…nem tudta mire vélni ezt a démon- dolgot.

„már csak 3 sarok…”- gondolta megnyugodva és már a lakása ajtajában babrált a kulcsaival. Gyorsan becsapta maga mögött  az ajtót és bereteszelte. Lihegve dőlt a sima falapnak. Levette kabátját és egyenesen a fürdőszoba felé vette az irányt. Az oda vezető folyosóból 3 helység nyílt még, a háló, a nappali és a wc. Hálószobája mellé érkezve megcsapta a hideg éjszakai levegő. Fáradt elméjén rögtön átvillant a gondolat, hogy a démon újra lecsaphat nyitott ablakánál. Gyorsan odarohant és bezárta az ablakot, a függönyöket is behúzta. Kissé megnyugodva indult eredeti céljához. Útközben már megszabadult ruháitól és belépett a zuhanyrózsa alá. A melegvíz jól esett átfagyott végtagjainak. A vízcseppek gyorsan kergették egymást a keskeny, enyhén izmos háton. Jó ideje állt már a zuhany alatt át is melegedett, de még mindig nem tudta megemészteni, amik vele történtek. Kiszállt a  zuhanyrózsa sugara alól és egy törölközőért nyúlt. Körbe csavarta a derekán és elzárta a csapot. Gondolataiban elmélázva indult a hálószoba felé. A szobában viszont már volt valaki…

A démon nyugodtan ücsörgött az ablakhoz legközelebb levő fotelben. Amikor meg látta áldozatát elakadt a szava. Elvarázsolta a fiú felsőteste, vizes tincsei, amik a szemébe lógtak…

- Megint találkozunk Lauri… - mondta kissé nyugodtan.

- Mit akarsz tőlem? – kétségbeesve nézett szét a szobában, de sarokba volt szorítva. Fél kézzel a törölközőjét kellett tartania, fegyver pedig egyáltalán nem volt a helyiségben.

- Már elmondtam a szándékomat…jöhetsz magadtól is…- itt elhallgatott és megint megcsodálta a fiú testét…próbálta kiverni a fejéből a gondolatot, de nem tudta, rabul ejtette…

- Nem akarok menni…sehova se!

A démon egy pillantás alatt leteperte a fiút, csuklóit a földre szorította és a derekán ült.

- Vihetlek erőszakkal is…- mosolyodott el, így még jobban tetszett neki Lauri.

De megint magával ragadta a szempár, a tincsek…az álmodozás, ezt kihasználva Lauri egy gyors fordítással megfordította helyzetét. Most a lány volt a földre kényszerítve. Lauri nem tudta mit kéne tennie, csak nézte a gyönyörű, gonosz démon-lányt. A démoni szemekben fájdalmat látott, sok szenvedést amit nem értett, de elvarázsolta a halhatatlan szempár. Tetszett neki ez a helyzet, a lány lüktető csuklóit nem akarta elengedni, már-már átadta magát a buja gondolatoknak, amikor úgy döntött elengedi, de óvatos lesz…Mihelyst elengedte a démoni csuklókat a lány felszisszent és kapkodva távozott az ablakon. Lauri csodálkozva állt a nyitott ablakkal szemben, amit a jeges szél majd’ becsapott. Vizes testét gyorsan átjárta a hideg és gyorsan visszazárta az ablakot. Mindent százszor ellenőrzött a lakásban. Különös érzése volt a lánnyal kapcsolatban…valahol félt tőle, de úgy érezte ismeri. Kissé feszélyezve ugyan, de ledőlt végre az ágyába. A sötét takaró alatt elveszett enyhén izmos teste. Nem kellett sokáig várnia, hogy elaludjon.

***

A démon csendesen lebegett a város felett, elindult egy ódon templom felé. Közben még mindig merengett a fiún, egyszerűen lenyűgözte…egy egyszerű halandó…mégis úgy érezte összetartoznak, de mégsem.

A templomot évek óta nem látogatta senki, legalábbis halandó nem. A leomlott kövek között gyorsan megtalálta a befelé vezető utat és az oltárhoz igyekezett.

Ahol már várta őt valaki. Az alaknak nagy fekete szárnyai voltak, démoni tekintetét az érkezőre emelte. Már régóta várta a lányt…Gonoszan elvigyorodott.

- Kedvesem! Örülök, hogy újra látlak!- átölelte a lányt, aki kissé megilletődött. – Na, mi az már nem is üdvözlöd Lucifert, Amy?

- De! Örülök, hogy újra látlak, nagy uram! – alázatosan meghajtotta a fejét.

- Ugyan már Amy! Inkább mondd csak, mi van az áldozattal?

- Laurival?

- igen!- mondta megszállottan Lucifer.

- Hát még nem sikerült elkapnom…nehéz megtörni.

- Ki mondta, hogy könnyű lesz? Kedvesem, minden halandót nehéz megtörni..aki ellenáll, azt meg kell ölni…egyszerű…- mondta kaján mosollyal az arcán.

Amy arcizma megrándult. Lucifer nem vett észre semmit, csak Lauri érdekelte, hogy művét befejezhesse….

- Csak nincs valami probléma? -  tette fel mégis a kérdést a nagy úr.

- Nem nincs…csak, szeretném tudni, mikor szabadulhatok meg?- kérdezte félve.

- Már csak egy halandó kell, hogy felszabadulhass…Itt van, Lauri az…akkor elengedlek…igaz, nehéz szívvel, hisz olyan jó munkát végeztél eddig is.

- értem…Akkor indulok, mihamarabb el kell végeznem ezt is…- mondta kifejezéstelen arccal.

- Itt foglak  várni, angyalom….- mondta mosolyogva majd pokoli lángok csaptak fel körülötte, amikben hamuvá vált. Visszatért az otthonába, hogy az utolsó simításokat is elvégezhesse…nem is sejtette, hogy Amynek mi jár a fejében…

***

Amy szemébe könnyek szöktek. Sok minden járt a fejében, az eddigi szánalmas létezése és szörnyű tettei…mennyi ember halt meg és lett szolgája Lucifernek, az ő önzése miatt. Amióta elvette a lelkét csak fájdalmat okozott mindenkinek… Az érzéseit is elrejtette mindig, örült, hogy végre érez valamit…megint eszébe jutott utolsó áldozata…Lauri…hosszú idő óta először érzett ilyet és ennek örült…bár jól tudta nem tehet semmit, vagy megöli, vagy szolga lesz és lelke örök rab…elszomorította ez a gondolat, de elhatározta, megpróbálja menteni a menthetőt….

Letörölte könnyeit és elindult a templomból, elment a kedvenc helyére, hogy ott megpihenjen, és kitalálhassa a mentő akciót…

***

Eközben Lauri forgolódott álmában, mintha lángok vették volna körül az ágyát. És egy kéjes kacagást hallott a távolból. Rémülten, csurom vizesen ült fel ágyában.

- Csak egy álom volt…- suttogta szobája sötétjébe. Ekkor vette észre, hogy már nincs is olyan sötét. Elindult az ablak felé, széttárta a sötétítő függönyöket és a szikrázó nap vágott élesen az arcába. A város nyüzsgött a sok embertől, a fiú sosem értette minek ennyire rohanni, ahogy odalent csinálják…nem szerette a határidőket. Ásítva nyújtózott egy nagyot, majd a wc felé vette az irányt…(vajon mit csinált?J)

ezután átment a fürdőbe, hogy felfrissítse magát és felöltözzön… A tükörben mintha valaki mást látott volna, nem önmagát…ezen morfondírozva indult el a konyha irányába, de már a folyosón megcsapta a frissen főzött kávé illata. Amint belépett a konyhába egy régen látott lány mosolygott rá…

- Hát te meg mi a fenét keresel itt? – kérdezte kicsit emelt hangon.

- Hát nem is örülsz nekem? – mondta leplezett mosollyal a lány.

- Egyáltalán hogy jutottál be, Paula?

- Nálam maradt a kulcsod…- tette az ártatlant.

- Na, most szépen eltűnsz innen! Már megbeszéltük, hogy mi van…Menj el!

- De édes, kérlek had maradjak, reggelizzünk  együtt a szép idők emlékére. – kérlelte kétségbeesve.

- Szép idők? Van fogalmad róla, hogy miről beszélsz?! Csak szenvedtem melletted…Hagyj békén, ne keress, ne hívogass, és főleg ne gyere be a lakásomba! – már kiabált a fiú, a feje meg csak hasogatott a sok emlék miatt.

- Hát jó…akkor elmegyek…- mondta sírva a lány, fogta a cuccát és elment a lakásból.

„Ilyen nőt! Nem elég, hogy tönkre tesz idegileg, még zaklat is…”- gondolta magában Lauri.

De inkább leült és megitta a kávét, közben felidézte az elmúlt napok eseményeit. Gondolataiból erőteljes kopogás ébresztette fel.

„Remélem nem Paula az, mert akkor kihajítom…”- komótosan elsétált az ajtóig és kinyitotta.

A démon volt az, emberi alakban, felismerte a fiú.

- Mit akarsz? Rajtam kívül persze…- mondta kissé hetykén Lauri.

- Bejöhetek? – kérdezte zavart hangon Amy.

- Hát, ha csak nem akarsz most rögtön egy száll boxerben elvinni, akkor igen…

- Nem egyáltalán nem…csak elakarok mondani neked valamit. – mondta szerényen a démon.

- Hát akkor gyere…- jobban kinyitotta az ajtót és betessékelte a lányt. A konyhába mentek és leültek az asztalhoz, a fiú megkínálta egy kis kávéval.

- Nos, mit is akartál elmondani nekem? – kérdezte két korty kávé közben.

- Tudnod kell, hogy nem voltam én mindig démon…szóval, még 50 évvel ezelőtt történt, hogy elvesztettem a kedvesemet és akkor szomorúságomban ígéretet tettem Lucifernek, hogy megkaphatja a lelkemet, ha cserébe visszakaphatom a szerelmem. Tudom ez elég furán hangzik, de így volt. De átvert és démonná tett…lelkeket kell rabolnom és neki adnom, hogy megszabadulhassak, mert a kedvesemet semmiképp se kaphatom vissza. Tehát már csak saját magam miatt vittem neki lelkeket…és semmi érzelmet nem mutattam ki, de elegem van már az egészből…- tartott egy kis szünetet, amíg kortyolt a kávéjából. Ezt kihasználva Lauri feltett neki egy kérdést a benne megfogalmazódott rengetegből.

- És hogy szabadulhatnál meg?

- Ha még téged elviszlek Lucifernek…de kétlem ezt is, hisz rengeteg lelket köszönhet nekem az átkozott…- elhallgatott és fürkészte a fiú vonásait.

- Értem…de én nem szeretnék elkárhozni…legalábbis még nem…de, ha bármiben tudok segíteni, akkor megteszem..- mondta elszántan.

- Komolyan mondod?

- Ennél komolyabban még semmit se mondtam.

- De…miért akarsz segíteni… miért?

A fiú erre a kérdésre nem válaszolt…hisz megtetszett neki a lány, nem akarta elengedni már…pedig fél nappal ezelőtt a pokolba kívánta volna.

- Csak segíteni szeretnék…

- Hát jó…akkor segíts elpusztítani Lucifert…

- Hogy mit?! – tette fel meghökkenve a kérdést.

A lány felállt és a konyha másik végébe sétált. Lauri még mindig elképedve fordult felé.

- Elmehetnék lezuhanyozni? Tudod, kicsit kimerültem…

- Persze, menj csak, a folyosó végén jobbra…És hogy hívnak?

- Amynek…

A démon a fürdőbe érve gyorsan csinált inkább egy forró fürdőt magának. Fáradt testének jól esett a forró, illatos víz. Már egy ideje a kádban ázott, egy kicsit talán el is mélázott, amikor kopogtak a fürdő ajtaján.

- Bejöhetek? – kérdezte Lauri egy tálca kíséretével.

- Persze, gyere csak…Reggelit csináltál?

- Hát igen…gondoltam éhes lehetsz…- mondta egy mosoly kíséretében.

- O, köszi, ez kedves.- kikászálódott a kádból és egy törölköző felé nyúlt.

Lauri pirulva elfordította a fejét, amíg maga köré tekerte Amy a törölközőt.

- Bocs, ha zavarba hoztalak…- mondta szemlesütve a lány.

- Semmi baj, csak nem szoktam meg, hogy a lányok csak így meztelenül lépkednek előttem..- mondta egy zavart-pajkos mosollyal.

Amy is elpirult, majd együtt kimentek a konyhába és leültek reggelizni.

Közben még beszélgettek egy kicsit az életükről, leginkább Lauri mesélt, hisz ő halandóként élte eddigi életét. Elmondta csalódásait és örömeit is, hogy mennyire szereti a családját és a barátait. Amy már magának se tudta tagadni, hogy tetszik neki Lauri. Egy délelőtt alatt megismerték egymást és tudták, hogy ez jelent valamit. Ezután gyorsan felöltöztek és úgy döntöttek elindulnak sétálni a városban. Körbe járták a környéket, de nem szóltak egymáshoz, mindketten gondolkodtak, Amy a terven, Lauri pedig Amyn. Rájuk sötétedett a parkban, Amy a szökőkúthoz vezette a fiút, majd pontosan a szökőkút szobrával szemben megálltak.
- Ideje indulnunk…- mondta a lány.
- Most?
- Igen…muszáj, különben elveszted a lelked.
- Akkor menjünk.
***
Alighogy kimondta megnyílt a lábuk alatt a föld és el kezdtek zuhanni a semmibe. Fölöttük a tátongó lyuk bezárult, alattuk meg a sötét semmi. Fogták egymás kezét zuhanás közben, de nem néztek egymásra…Amy nem akarta látni a félelmet Lauri szemében. Ezért becsukta szemeit és arra gondolt, hogy el fogja pusztítani Lucifert. Zuhanásuk lassulni kezdett, majd végül egy kopár sziklaszirten találták magukat. Amint lenéztek látták az alattuk húzódó lángok között menetelő bukott angyalokat és démonokat. A távolban egy kiszögellésen Egy hatalmas alak állt és nevetett. Mögötte egy óriási szerkezet állt, amiből halálsikolyokat lehetett hallani. Amy elfordította tekintetét, szörnyű látvány volt. Lauri alig hitt a szemének, fájdalmat okozott neki, könnyek szöktek a szemébe.
- Ne sírj…- mondta vigasztalón Amy.
- Ez szörnyű!
- Tudom…ezért fogjuk megakadályozni.- ezzel leugrott a sziklaszirt alacsonyabb kövére. Lauri követte egy szó nélkül, bár nem tudta pontosan mit akar tenni a lány.
Amy felvette démoni alakját amíg a sziklaszirt végére értek. Majd lopakodva indultak a nagyúr felé.
- Mit akarsz tenni? – kérdezte halkan Lauri.
- Csak úgy tudom megölni, ha szabadon engedjük a lelkeket és átmennek a testén…
- És nekem mit kell tennem?
- Te fogod kiszabadítani a lelkeket, addig lefoglalom Lucifert. – mondta ellenvetést nem tűrő hangon.
- De ugye ez nem fog az életedbe kerülni?
- Valószínűleg én is meghalok, ahogy minden démon és bukott angyal itt…csak te és a lelkek élik túl…a lelkek megtalálják az útjukat, neked figyelned kell! Ha bekövetkezik a robbanás, akkor keress egy fedezéket magadnak, aztán ha minden lecsendesült vissza kell másznod a sziklára….
- De…
- Semmi de, Lauri… így kell lennie…
Többet nem szólt a démon – lány, rendületlenül mentek tovább. Lauri belül üresnek érezte magát, ezekkel a szavakkal Amy szinte megölte a lelkét. Nem gondolta, hogy ennyire megszerette a lányt, de fájt a tudat, hogy el fogja veszíteni. Tennie kell valamit….valamit, amivel megmentheti…muszáj.
Már a kiszögellés előtt bujkáltak, amikor hirtelen abbamaradt a kántálás és csak a sikolyok hallatszottak. Lucifer körül nézett és eltorzult démoni arca.
- Valakik vannak itt! – ordította el magát mire minden démon felfigyelt és őrült módon keresgélni kezdett.
- Állj, ostobák!- beleszimatolt a levegőbe és megérezte a halandót, Laurit.
Lassú léptekkel elindult a kiszögellés vége felé, amikor odaért lenézett, de nem látott senkit se. Majd a háta mögött egy kiáltás hallatszott, és egy tőr szúródott Lucifer hasába.
- AMY! – ordította a nagyúr, amikor megfordult.
- Most meghalsz! – kiáltotta a lány.
Amy egy gyors mozdulattal elővette két másik tőrét és harcolni kezdett Luciferrel.
***
Lauri aggódva figyelte a jelenetet a lába alatt. Majd gyorsan tovább mászott tovább, mert észrevették őt a démonok. Sietnie kellett nehogy elkapják, mielőtt szabadon engedi a lelkeket. A kérges fa már égette a kezét, de mászott tovább.
Mikor felért végre a tetejére gyorsan keresett valami kallantyú szerűséget.
- Kell lennie valaminek…muszáj…- közben a háta mögé is nézett.
Egy démon már felért és elindult felé. Nagy karmaival a fiú felé kapott, de Lauri félre ugrott és a démon aláhullt a semmibe. Még idejében észbekapott és megkapaszkodott egy kiálló fa darabban. Lauri elszántan mászott tovább. Végre észrevette amit keresett. Egy bot pecket az építmény belső falán.
***
Amy megállíthatalanul közeledett Luciferhez és döfött a tőrrel. Döfött és hárított, a nagyúr kardja hatalmas volt még Amyhez képest is. Az idő kevés volt és muszáj volt megölni a nagy démont. Amy nem gondolt senki másra csak Laurira, muszáj túlélnie...Fél szemmel mindig felnézett mit tesz a halandó. De túl figyelmetlen volt! Egy éles szúrást érzett az oldalában. A hideg acél kegyetlenül behatolt testébe és nem eresztette.
***
Lauri egy könnyed ugrással elérte a pecket. Egy jól célzott rúgással ellökte az ellenkező irányba. Ezzel az építmény dőlni kezdett, minden útjába kerülő démont maga alá gyűrt. A lelkek kiszabadultak és próbáltak kijutni erről a helyről. Laurit most nem a lelkek érdekelték...Lepillantva meglátta Amyt és benne a kard élét.
- NEEEEEEEEEE! - kiáltott fel. Ezzel gyors iramban lefelé kezdett száguldani, hogy még időben elérje és megölje Lucifert. Egy halott démon testéből kiálló szablyát kirántott és azzal rohant tovább. Leérve hátulról a hatalmas démon mögé lopakodott és belészúrta a görbe szablya élét. Lucifer a földre rogyott. Lauri  jobban a démon testébe mélyesztette a szablyát, a démon fájdalmában ordított. Közben a lelkek átjárták a gonosz testet, ezzel felszabadítva magukat. Megrengett a föld és omlani kezdtek a sziklák... 

***

Lauri letérdelt Amy teste mellé és a karjaiba vette a lányt. Mintha megállt volna az idő a fiú számára.

- Ne, kérlek ne menj el...maradj...- mondta elfolytott hangon, de könnyeinek nem tudott már gátat szabni. A lány teste egyre hűvösebbnek tűnt, szemeiből a fény kihunyni látszott. Lauri nem tehetett semmit...

***

Mire feleszmélt a szomorúságából már csak a semmiben térdelt a lány testével a karjaiban. Könnyeit felszárította a száraz levegő és szemébe a szomorúság fátlya költözött. A csendet halk neszezés törte meg...Lauri Amyre nézett és látta a teste kezd halványodni.

- Mi történik??? - kiáltott fel kétségbeesetten.

A lány teste szinte már teljesen eltűnt, amikor a pupillái kitágultak, mintha felébredt volna.

- Lauri...- suttogta a lány.

A fiú próbálta tartani, elkapni, de Amy eltűnt a semmiben....Lauri fájdalmában kiáltott egyet a sötétbe.

***

Másnap reggel a park füves terültén ébredt és rettenetesen sajgott a feje. A szemei vörösek voltak a sírástól és mindene véres volt. Gyorsan felállt és kissé bizonytalan léptekkel elindult hazafelé. Útközben felrémlettek az előző nap eseményei benne és csak még jobban elszomorította. Csak Amyre tudott gondolni, hiszen felébredt és a nevét suttogta. Mi történt vele? Soha többé nem látja már a lányt?

Ezek között a kétségek között örlődött a lelke mire hazaért.

***

A lakás még kihaltabbnak tűnt, mint valaha. Amyt látta mindenhol a lakásban...nem bírta tovább...Elindult a lakásból, oda, ahol először találkozott a lánnyal. Az utca sötétbe burkolózott és túlvilági hangokkal volt teli. Lauri érezte, hogy jó helyen jár. Kivárta csendben az éjfélt és azon gondolkodott vajon mi lesz, ha mégis találkozik Amyvel...és mi lesz, ha nem....

***

A templom órája már rég elütötte az éjfelet, a fiú egy nagy fa aljában aludt, de fel is ébredt egy angyali hangra ami a fülébe suttogott. Mikor kinyitotta zöld szemeit, Amyt látta maga előtt és elmosolyodott.

- Nem hittem, hogy találkozunk... - mondta kicsit szomorúan, mikor látta hogy a lány teste szinte átlátszó.

- Lauri, nem kell aggódnod...én jól vagyok...illetve nem. Mert hiányzol!

Laurit kicsit meglepte ez a kijelentés, de melegséggel töltötte el a szivét.

- Miért...? - kérdezte inkább önmagától, mint Amytől.

- Nem tudom...de most már minden rendben lesz. Remélem...

- Nem! Nem lesz rendben! Én...én...nem akarom, hogy elmenj!

- De muszáj...én nem ide tartozok...- mondta halkan a lány és szemeiben könny csillogott.

A fiú nem igazán értette, miért kell így lennie. Közelebb lépett Amyhez és amikor hozzáért tényleg hozzáért! Amy testet kapott! Lauri szeméből könny csordult, de mosolygott és megölelte a lányt....